Jelenlegi hely

Néhány versem

Néhány kedves versem

OTTHON

boldogság mikor ha lankáit néha újra látom
kietlen táj melyre vén fejem lehajtani vágyom
nem virít dús mezőin tavasszal tulipán
nem búvik meg nádasában nyáron a csalogány
itt nem látogatja délidőn kolompos csorda a kutat
s a mindig éhes ember mélyén olajat nem kutat
lejtője sosem-szántott nem ismer mély ekét
vonuló darvak sem írnak egére lomha V-t
nem ragyog fölötte Hold se csillag éjszaka
de nagy néha reá hull a nyugvó Nap legalsó sugara


ÁLOMNYARALÁS

olvasd el az álmom is

nem készülődsz kínos gonddal egy hét előtte
te
s nem ugrálok a duzzadt hasú bőröndök tetején
én
nem vétem el a lehajtót a nyaralóhoz közeledvén
én
s nem veted fejed hátra ezen jóízűt nevetve
te
nem mászok madárfiókát keresve korhadt fák hegyén
én
s nem szedsz a mohos avarban gombát ebédre
te
nem szerzel egy csónakot: -öreg   s viharverte-
te
s nem evezek izzadva míg a Nap leszáll a tó vizén
én
nem nézed a bíbor naplementét míg szemed fut könnybe
te
s nem választok egy cirkumpoláris csillagot magamnak a
nyári éj egén
én
tollam kezemből kiesik
s most kezdek csak álmodni
a sok nem eltűnik
s a te meg én lesz mi


VÍZ

éjjel pára vagy földre hullsz
reggel harmat vagy Naptól bújsz
most felhő vagy szelekkel cicázol
máskor eső vagy leveleken ázol
hűs forrás ajkamon szomjamat oltod
duzzadt kis patakban malmomat hajtod
megáradt folyó vagy réteket elöntesz
tengerek fenekén kavicsokat görgetsz
könnycsepp vagy szememben új reggelt köszöntesz


ÉRTELEMMEL VERVE

áldott a te kezed Éva

vagy maradtál volna inkább sártömeg mozdulatlan béna
lennénk akkor balgák mint bármely állat
ha tetszenél hozzád bújnék s megnyalnálak
odébb szaladva bukfenceket vetnék
volnál olyan mint én volnék biztosan szeretnéd
később zavart értetlenül nézném vajúdásod
s talán napokig bántana egy láztól elmúlásod
de te a tudás fájának gyümölcsét leszedted
vele ösztönös tisztaságunk végleg elvesztetted
mienk már az értelem s hozzá a kétség az önvád
lelkünk többé nem leli régen-volt nyugalmát
falakat építünk szokásból erkölcsből
döntjük e falakat vágyból szerelemből
megkésve leljük meg páratlan lelkünk párját
s e falakkal korlátolt világ tör felettünk pálcát...

vagy kerested volna elébb meg azt a gyilkos almát
mely megöli bennünk az ösztönök hatalmát
hogy kívánjuk csak azt mit értelmünk támogat
s ha megtesszük mit kívánunk sose bánjuk azt


KUDARC

emelkedőhöz ért vonatunk meredek s egyre jobban az
számoljon persze ezzel mind ki messzire utaz'
egyre lassabb az iram lassulnak a kerekek
egyre erőlködnek a túlhajszolt hengerek
fogódzó csak a sín a sima pálya
s emelkedőn olyan az mint apály ha
partokhoz közeledvén meglep egy hajót
cserbenhagy mi addig sima utunknak alapja volt
a kerekek egyre lassabban haladnak
és mi ujjongunk minden egyes újabb fordulatnak
de csak lassul forgás majd egyszer megcsikordul
vonatunk megáll a kerék csak mi fordul
kevesebb gőz s a kerék újra újra megtapad
nyögő derékkal vonatunk néhány métert még halad
aztán még egy méter még egy fél néhány centi kéne csak
már szinte itt a lanka mely bennünket célunkhoz vinne
ekkor jön valaki s egy nagy kannából olajat önt a sínre


MEGALKUVÁS

Szabadság nem is kell más
hiszed e perctől nincs megalkuvás
vágyad nem lesz többé néma
akaratod mától nem törik derékba

nem várod eztán riadtan
mit túr ki neked a telhetetlen vadkan
zsarnokod ki büszkén mondja
nélküle volnál csak az utca rongya

de egyszer a sorsod betelhet
ki veszi válladról akkor le a terhed
felét legalább mit el kell lesz cipelned
ki parancsol neked megálljt
mikor sorsod jelzőfénye tilosra vált

hogy akkor is elfogadd nem is kell más
az lesz majd magaddal örökös megalkuvás


MA ÉJJEL ÁLMODTAM

ma éjjel azt álmodtam hogy...
nem érdekellek csak nyűg vagyok
apró probléma: reggel hajadban bog

csak elintézetlen ügyed valamid
két tárgyalás között egy harmadik
– ennyi elég vagy tegyek még valamit?

kis alku még az üzlet megköttetett
a vevő motyog valamit tán elégedett
nem sejtve mindezért álmával fizetett

– egy kicsit beszélni kéne még
– menni kell a munkából vár a maradék
kezemből kifut az idő: vásott fél marék

kapok utána –igaz ez? – kérdezem
de az álom elenyész mint öregekben a félelem
s marad a sötétség megszűnt a gyéeszem

aztán felébredek s szemedben látom vágyadat
keserű szájízzel keresi szájam a szájadat
s viszont csókokban feloldva felejtem álmomat


KEZDET ÉS VÉG

búcsú s kezünk összeakadt:
ujjad, s ujjam zárva maradt
búcsúzunk s a tied nyitva
nem tarthatlak többé vissza


CSALÓDÁS

felszakítom mellkasom hogy
szívemből olvass ki engem
s döbbenettel látom
kit találsz meg bennem
akkor becsukom ez őszinte ablakot
s elmondom neked szavakkal ki vagyok


Egy versfordítás

Williem Blake:
A LÉGY

Gyönge légy,
A nyár játékszere.
Óvatlan kezem
A röptét törte le.

Nem vagyok-e
Légy magam is?
Vagy mint egy ember
Nem olyan épp az is?

Mert én is repkedek,
S járom táncaim,
Míg egy léha kéz
Meglegyinti szárnyaim.

Ha a gondolkodás az élet,
Tarka nyár,
S a gondolkodásnak
Vágya csak: halál,

Úgy egy boldog
Légy vagyok,
Élek én, vagy
Akár ha meghalok.


MESE

Egyszer egy kis-ördög angyal akart lenni.
El is határozta, mennybe fog ő menni.
Kerített egy létrát; létrafoka milliárdszor milliárd,
de a vágy égető, s megfogta a létra legalsó fokát.

A sötétben nem látott, de vakon és sután,
keze nyúlt egy újabb létrafok után.
Így haladva, később, mert kitartón baktatott,
a létra tetejéről miközénk jutott.

A hosszú úton farka elveszett, patája megkopott,
szarva letörött, kis teste fehérre változott.
Formája így már egészen angyali,
de szegény ördögnek nem nőttek szárnyai.

Nem tud ő repülni; hogy ér így eget.
Sok kis szárnyas angyal neki hiába integet.
Szárnya nem nőtt ugyan, de szállnia sikerült:
ereje megoldotta mint utóbb kiderült.

Karja a hosszú úton megerősödött,
s erős kezével csapdosva röpködött.
De röpte kecstelen volt, izzadságszagú,
s szegény ördögünkön úrrá lett a bú.

Szégyelli magát, csak éjjel mer repülni.
Igyekszik embert, angyalt egyaránt kerülni.
Vágyik most már vissza az ördögök közé,
de nem leli a létrát, mely vinné lefelé.

Azóta, éjjelente, itt röpdös közöttünk,
s ha valami ok nélkül megüti szívünk,
este, mikor ragyog ránk a telihold,
tudd: szegény ördögünk szarvának csonkja volt.


NAGYAPÁM

délfelé hirtelen
vége lett a nyárnak
viharos esők
estek a határnak

és te nem állsz itt
hogy kémleld az eget
nem lesed féltőn
a fáradt kerteket

húsz forró nyár
s annyi jeges tél
húsz éve már hogy
végleg elmentél

és élsz te mégis
állunk kinn a tónál
hangodat is hallom
olyan mintha szólnál

mert bennem él
hangod borostája
szememben a gyufa
pipád gyújtó lángja

él még a mozdulat
mi emeli a rönköt
s öreg kapád útja mely
szétüt egy göröngyöt...

te elmentél s mind
ki ismert téged
hogyha én sem volnék
ki gondolna véled

már csak én vagyok itt
ezen a földön
a csodát ki te voltál
egyedül én őrzöm

elmegyek majd én is
néhány év után
meghalok s csak akkor
halsz meg igazán


ELTÉVEDT BÁRÁNY

kilencvenkilenc bárány kinn legel a réten
délibáb tükrében fenn a magas égben
a századik eltévedt s még egy pillanat
szép feje eltűnik a horizont alatt

eltévedt bárány ilyen vagyok én is
vonzott a tudomány: ember szülte fétis
a nyájat elhagytam a valót kutattam
s a végtelen úton magamra maradtam

üres a lelkem hitem rég elhagyott
üres a kezem a világ csak becsapott
nem vonz már a tudás értelmetlen bálvány
védtelen immár az eltévedt bárány

itt állok  egymagam ég és föld peremén
nincs már más énnekem egyéb mint a remény
tanácstalan állok keresek kiutat
mielőtt elveszek jó utat ki mutat

szemem káprázik nem hallok már semmit
szívemre figyelek most egy végső percig
felszegem fejemet pásztorom úgy kérdem
-kilencvenkilenc bárányod ott hagyod-e értem?-


EGY MOSOLYODÉRT

visszafordítom az Angel zuhatagát
legyőzöm Kína cseréphadát
Corcovado csúcsán megölelem Krisztust
Manettól újrafestek minden izmust
két kezemben hordom el az Ulurut
Petra helyén építek egy új falut
Taigetosz hegyéről önként ugrom le
a Tejutat egy kenyérbe gyúrom be
mint Tantalosz istenektől lopok ambróziát
s ha ez mind kevés egy mosolyodért főzök egy jó teát


KATICABOGÁR

egyszerre ott volt előtte
mint dőlt fa óriási törzse
rózsaszín kezed mutatóujja
pillanatnyi vészváró döbbenet
majd mint ki éppen arra megy
felkapaszkodik a csöppnyi ujjra

csiklandón mozog a sok parányi láb
felfedezve ujjad minden bársonyát
fordul kezed de mert alul nem szeret
felmászik s bejárja párnás tenyered

fordul hajlik kis kezed
mintha szolmizálnád éneked
de vigyázz kezed jeltára
legyen csak a pentaton skála
mert ha azt mutatod ti
fölröppen ujjadról ni


Az angyalok nem pihennek

Mikor fiatal voltam, egyszerre kilenc lovat lovagoltam.
Kettőnek álltam a hátán, és nem lassítottam a vágtán.
Megizzadt, míg vigyázott rám az angyalom,
És nem volt olyan, hogy: Na, pihenni hagyom!
Bicikliről motorra ültem, majd autóba,
Robogtam nyári esőben és sűrű hóba’.
Hányszor volt, hogy egy percre megálltam:
Azt a STOP táblát bizony nem láttam.
S a keresztúton épp nem jött semmi; hihetetlen.
Hogy nem az angyalom mentett meg; lehetetlen.

Már megöregedtem, s végre az angyalom is pihenhet.
Gondoltam, de az ember még ebben is tévedhet.
Ma csak a konyháig megyek, vagy a boltba,
Mi is lehetne az angyalom dolga.
De csúszik a szőnyeg, majdnem elestem,
S az úton átkelve ballra nézni elfeledtem.
Kis híja volt, hogy baj lett, mindkét esetben,
S, hogy nem lett, tudom kinek köszönhettem.
Bár már nem keresem, most sem kevesebb a veszély,
Angyalom azért Te pihenni ne térj.
Még élvezném kicsit az életet,
Szeretteimmel, s Veled.


V. M. emlékére

A világ zajától
menekülök ma ilyen távol.
Találok egy helyet: még a szél is hallgat ott.
A néma temetőt járom, nem zajong a sok halott.
A fejfákat olvasgatom, mit ki-ki emlékül kapott.

Amott egy pici hant,
vajon ki lehet alant?
Egy vízióm támad, elmosolyodok:
- Szegény flótás itt is csak álló hely jutott?
Aztán a felirat: V. M. élt négy napot

 



A végére pedig pár haiku:

Rokonlélek a fórumon

Hol van Toportyán?
Gazdagabb volt a fórum
haikuival.


Önirónia

Száz év se kell, és
a világ kigyógyulhat
létezésemből.


Család

Erős őseim
hagyatékaként élek,
s adok életet.


Mulandóság

Amíg létezem,
dolgokon módosítok,
de abbahagyom.


Hagyaték

Gyermekeimmel
még sokáig létező
nyomot hagyhatok.

Ugrás a lap tetejére.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer